Az a célom, hogy legyen ez a város olyan, hogy húzzuk ki magunkat, ha Sepsiszentgyörgyről van szó, hogy legyen amire büszkék legyünk, mi akik itt élünk” fogalmazta meg Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere kedden vonta meg az elmúlt egy év mérlegét a város és közösségépítés terén, ugyanis október 26-án pontosan egy éve, hogy elkezdte negyedik mandátumát.

A Sláger Rádiónak adott interjúban a polgármester többek között azokra a kérdésekre adott választ, amelyek a közösségi oldalak kommentszekcióiban gyakran foglalkoztatják a helyi embereket: hogyan és miért hoz meg népszerűtlen döntéseket is, miért tart hosszú ideig egy-egy felújítás, miért részesítik előnyben a fiatalokat a lakhatás tekintetében, illetve miért tartják a közösségépítés szempontjából fontosnak a mélyszegénység felszámolását. 
Város és közösségépítés járvány idején

Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármestere rámutatott, hogy a járványhelyzet rányomta bélyegét az elmúlt időszakra és egy új törésvonal alakult ki a társadalomban, amely erősebb az etnikai, szociális és politikai törésvonalaknál. Most megtörténik amire korábban nem is gondoltak, hogy egy platformra kerül a székely hagyományőrző huszár és Diana Șoșoacă vakcinaellenes szenátor, állapította meg Antal Árpád.

Azt emelném ki, hogy sikerült megmaradnunk ebben a megbolydult világban ép ésszel, emberként és közösségként”, fogalmazta meg a sepsiszentgyörgyi polgármester, aki bízik abban, hogy a városvezetésnek is szerepe volt abban, hogy a közösség nem esett szét. A rengeteg összeesküvés-elmélet között kellett olyan felelős önkormányzati döntéseket hozni, hogy ne mélyítsék az ellentéteket.

Jelentős ingatlanokkal gyarapodott Sepsiszentgyörgy vagyona

Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően 28 millió lej szabadon felhasználható pénz érkezett Sepsiszentgyörgyre, mutatott rá Antal Árpád, aki szerint jelentős ingatlanokkal sikerült a város vagyonát gyarapítani, így megvásárolták a volt Dohánygyár épületét és területét, megszerezték a központi piac mellett sportbázis területét és épületeit, Sugásfürdőn megvásárolták a Phoenix panziót, illetve a Jókai Mór utcai volt tyúkfarmot, ahová egy fiataloknak szánt lakónegyedet építenek. Emellett a magyar állam támogatásával megépült a Sepsi OSK focicsapat stadionja és sikerült felújítani a város legrégebbi műemléképületét, a Református Vártemplomot. A megvalósítások között említette, hogy Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kovászna megye önkormányzatainak összefogásával létrejött az Ágyusok felnőtt hokicsapat. Ugyanakkor olyan népszerű akciók indultak mint a Lábbusz programot vagy a Csíki Sándor program.

Önkormányzati munka: ami van, az már nincs

Antal Árpád szerint fontos a percepció mert Sepsiszentgyörgyön természetes, hogy vannak eredmények ezért esetenként a nagy ügyek sem tűnnek nagy ügynek. „Az önkormányzati munkában <ami van, az nincs>, amit megvalósítottunk az embereket már nem foglalkoztatja, hanem az foglalkoztatja, ami még nincs meg, mondta az elöljáró. Antal Árpád szerint a jövőtervezés is része volt az elmúlt egy esztendőnek, hiszen sok beruházás kapcsán most jutottunk oda, hogy a következő két-három évben láthatjuk megvalósulni, ilyen többek közt az Állomás negyedi tó korszerűsítése, a város kerülőútjának megépítése, a Sapientia egyetem kampusza, a jégcsarnok megépítése és a belső városmag megnyitása.

Legyen aki használja az infrastruktúrát

Egyensúlyt kell találni a közösségépítés és az infrastruktúra fejlesztés között, mert hiába építenek utat és hidat, ha azokon idővel nem lesz, aki járjon. Kiemelte az István a király rockopera székelyföldi nagyprodukciót, amely az eddigi legnagyobb kulturális projekt volt a város történelmében ugyanakkor egy bátor kezdeményezés járvány idején amivel segíteni kívánták a helyi művészeket. A rockopera sikere túlszárnyalta a kezdeti elvárásokat és biztosan lesz utóélete is, mondta a polgármester. Emellett sikeres volt a Gaia nevű fényinstalláció bemutatása a központi parkban.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata az online oktatáshoz támogatást nyújtottak okos eszköz vásárlásra a diákoknak, pedagógusoknak és nagycsaládosoknak. Hatékonynak bizonyult az önkormányzat saját roncsautó-programja, mintegy 500 gépkocsit vontak ki a forgalomból és több program által támogatják a helyi vállalkozásokat. Sikerült véget vetni az évtizedes zászlóvitáknak miután a kormány hivatalosította Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye zászlóit, sorolta Antal Árpád.

Antal Árpád sajtótájékoztató

Ne legyen közösségi vezető aki nem mer döntést hozni

Nem mandátumokban, hanem nemzedékekben gondolkodom. Ne legyen közösségi vezető az, aki nem mer népszerűtlen döntéseket meghozni és közép-hosszútávon gondolkodni”, fogalmazta meg Antal Árpád, aki szerint meg kell hozni azokat a döntéseket, amelyekről tudják, hogy a közösségnek hosszútávon jót hoznak, mert az emberek idővel rá fognak jönni arra, hogy tulajdonképpen az ő érdekükben történtek ezek a döntések. Nekünk az a feladatunk, hogy mindenki egyről a kettőre tudjon jutni, mindenki a következő években tudjon egyet lépni előre.

Nekem az az álmom, hogy Szentgyörgy az a közepes méretű város legyen, amelyik nyújtja a kisvárosok összes előnyét és a nagyvárosok szolgáltatásait”, mondta Antal Árpád, aki szerint az a sok program amit elindítottak arról is szól, hogy a sepsiszentgyörgyiek kihúzzák magukat és legyenek büszkék a városukra.