Zsarolás miatt 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság egy Kovászna megyei rendőrőrs parancsnokát. A brassói táblabíróság végleges ítéletében 2 évre eltiltotta a háromszéki rendőrtisztet a tisztsége viselésétől is. A Kovászna megyei Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) hétfői tájékoztatása szerint a rendőrtiszt még 2017-ben egy közúti baleset kivizsgálásakor élt vissza hivatali minőségével és a baleset kárvallottjának kérésére megzsarolta a másik felet.
A közúti baleset 2017 júliusában történt, amikor egy háromszéki településen összeütközött egy mezőgazdasági traktor egy személygépkocsival. Az érvényes törvény szerint a mezőgazdasági traktor nem volt forgalomba íratva és nem is rendelkezett kötelező felelősség biztosítással (RCA). Emiatt a felek egymás közt megegyeztek abban, hogy a traktor vezetője kártalanítja a személygépkocsi tulajdonosát. Erről a döntésükről értesítették a területileg illetékes rendőrőrs parancsnokát is.
A baleset másnapján viszont a kárvallott sofőr ismét felkereste a rendőrtisztet és arra kérte, hogy segítsen neki a traktor sofőrjétől behajtani az okozott kár értékét, amiből meg tudja javíttatni autóját. A rendőrtiszt készségesnek bizonyult és bár tudatában volt annak, hogy a mezőgazdasági traktort törvény szerint nem kellett forgalomba íratni mégis összeállított egy vádiratot forgalomba be nem jegyzett jármű vezetésének vádjával. Visszaélve a hivatali tisztségével felfüggesztette a traktor vezetőjének hajtási jogosítványát arra hivatkozva, hogy nem jelentkezett a rendőrségen az anyagi károkkal járó közúti balesetet követően, holott ez nem volt igaz, hiszen a két fél értesítette őt a baleset bekövetkeztéről és a megállapodásukról.
A rendőrtiszt kilátásba helyezte, hogy amint a traktor vezetője kifizet 3500 euró kártérítést a másik sofőrnek ő lezárja a nyomozati dossziét és visszaadja a felfüggesztett hajtási jogosítványt, ellenkező esetben benyújtja a vádiratot és a törvényszék akár erkölcsi kártérítést is megítélhet a kárvallott sofőrnek, illetve a traktor vezetője akár egy évig is hajtási jogosítvány nélkül maradhat.
A Kovászna megyei Korrupcióellenes Igazgatóság (DGA) tájékoztatása szerint 2017 augusztusában a rendőrtiszt miután megegyezett a kárvallott sofőrrel, hogy elfogad 2000 eurónyi kártérítést, találkozott a traktor vezetőjével akitől azt kérte adja át neki az összeget amit ő eljuttat a másik sofőrnek, az ezt követő napon le is zárta a nyomozati dossziét és visszaadta a hajtási jogosítványt.
A rendőrtiszt ellen feljelentés nyomán kezdett vizsgálódni a Korrupcióellenes Igazgatóság és megállapították, hogy a rendőrőrs parancsnok zsarolás szándékával egy olyan váddal indított bűnvádi eljárást, ami nem szerepel a törvényben, mindezt tette annak érdekében, hogy a közúti balesetet okozó sofőrtől megalapozatlanul 2000 eurót zsaroljon ki.