Az Álljunk Meg egy középiskolás fiatalok által alapított alternatív rockzenét játszó zenekar. Kisgyörgy Hunor és Dénes Magor – a zenekar jelenlegi gitárosa, valamint énekese – alapították. Alig kezdték el pályafutásukat, koncerteket adnak, és stúdiókban veszik fel saját szerzésű dalaikat. Igencsak tehetséges fiatalok, akik egy nap talán képviselhetik Sepsiszentgyörgyöt a zenei szférában. A következő rövid interjúban Dénes Magort, a zenekar frontemberét kérdeztük az együttes létrejöttének történetéről, közelmúltbeli fellépéseiről és a dalszerzés folyamatáról.

Kezdjük a legelején. Mesélj a barátságotokról, a zenekarotokról, mióta zenéltek együtt?

Ebben a felállásban 2020. októberétől muzsikálunk. Azelőtt volt egy zenekarunk Hunival, a gitárosunkkal, ami nézeteltérések és az egyre rosszabb hangulatú próbák miatt feloszlott. El kezdtünk kutakodni ketten zenészek után, hogy alapítsunk egy újabb bandát. Kéznél volt a húgom, Dorottya, aki nagyon jól zenél, először billentyűsként csatlakozott hozzánk, aztán arra gondoltunk, hogy a csellótudása is jól jönne, egy kis színt, különlegességet tudnánk vinni a zenénkbe. Gergőről, aki egyébként jó pár éve barátom, tudtam hogy gitározik, ezért megkérdeztem tőle, hogy belépne-e basszusgitárosként, mégsem áll olyan messze egymástól a két hangszer. Benne volt ő is, örült az ötletnek. Azt érdemes megemlíteni, hogy Gergő először akkor vette a kezébe a basszusgitárt, amikor elkezdtünk zenélni, de nagyon hamar belejött, és egyre jobban bánik vele. Az elején heti egy alkalommal próbáltunk a Tanulók Házában, ott ismertük meg a dobosunkat, Balázst. Úgy érzem egyre erősebb a harmónia köztünk a zenekarban, egyre jobb barátok vagyunk.

Álljunk meg zenekar

Most, hogy itt a nyári vakáció, több szabadidőtök van, milyen gyakran próbáltok?

Valóban több szabadidőnk van, viszont ezen a nyáron elég sok minden történt: érettségi, azt követően az egyetemi felvételi, aztán jött a nyaralás… Meglehetősen nehéz volt az utóbbi időben összeegyeztetni egy próbát. Egyébként jellemzően egy-egy stúdiófelvételt, versenyt vagy fellépést megelőző 1-2 hétben szoktunk intenzívebben próbálni, heti több alkalommal, máskor viszont amikor épp ráérünk.

Debütáló számotok, a Kálmán már több mint fél éve megjelent, és jókora népszerűségnek örvend. Mi ihlette a dalt? Ki az a Kálmán? Milyen személyt, személyiségtípust ábrázol ez a figura?

Nos, nem tudom, hogy Kálmánnak hívják-e a személyt, aki ihlette a számot, van rá egy kevés valószínűség… Egy olyan kisboltban voltam, amelynek a hátsó része kocsmaként funkcionált. Betévedt egy ittas férfi (délelőtti órákban) a helyiségbe, és elkezdett kötözködni az elárusítónővel. Hazamentem, és ezzel a jelenettel a fejemben kreáltam meg Kálmán személyét, egy olyasvalakit, aki úgy éli mindennapjait, mint a férfi akibe belebotlottam.

Mesélj egy picit a dalszerzés folyamatáról! Mi az első, ami megszületik általában: egy akkordmenet, egy dallam, esetleg egy gitár riff?

A tényleges dalszerzés résszel én foglalkozom, tehát az akkordsor, a dallam és a dalszöveg kitalálását, megkomponálását én végzem el. Mindhárommal kezdődhet a folyamat valójában, van hogy zuhanyzás közben a fejembe ugrik egy dallam, ehhez társítok egy-két gondolatot, majd megpróbálom megkeresni az ehhez illő akkordsort. Az esetek túlnyomórészében viszont leülök gitározni és keresek egy akkordmenetet, aztán jöhet a többi. A zenekarral nagyon érezzük egymást, mindig úgy hangszerelik az ötleteim, ahogy épp megálmodtam azokat, ilyen szempontból is jó az összhang köztünk.

Zenétek egyértelműen hajaz a magyar alter hangzásvilágára, repertoárotokban olyan együttesek számai csendülnek fel mint a Csaknekedkislány vagy az Esti Kornél. Milyen más műfajok, esetleg külföldi bandák inspirálnak, mozgatnak meg titeket?

Nem mondanám, hogy bármi más inspirál a magyar zenéken kívül. Nem csak magyar alternatív zenekarokat hallgatunk nyilvánvalóan, Huni például Red Hot Chili Peppers rajongó, a húgom nagyon sok jazzt hallgat, én is rengeteg külföldi előadóval találkozom s hallgatom is őket, de a mi zeneiségünket úgy gondolom nem határozza meg a külföldi zenék hangzásvilága.

Hogyan haladtatok az utóbbi időben a zeneszerzéssel? Gondolkodtatok már egy albumon?

Egyelőre egy kislemeznyi anyagunk van: hét saját szám, amiből hármat sikerült felvenni, kettő ezekből publikus. Még messze állunk egy album elkészítésétől.

Az utóbbi két hónapban három fellépésetek is volt: egy a Szimpla Kertben, kettő pedig Udvarhelyen. Szólnál pár szót az utóbbiakról?

Az udvarhelyi fellépéseink közül az első egy verseny volt. A szervezőknek tetszett a zenénk, és visszahívtak egy második koncertre. Nyilván nem volt annyi ember jelen mint az itthoni fellépésünkön, kb. 40-50-en lehettek, de nagyon jó volt a hangulat, és jól esett, hogy meghívtak zenélni, megtiszteltetés volt számunkra.

Nemrég részt vettetek a 9. Székelyföldi Peron Music Tehetségkutató Fesztiválon, ahonnan második díjjal tértetek haza. Mesélj egy kicsit erről!

Nagyon jó tapasztalat volt számunkra, rengeteg tehetséges zenésszel ismerkedtünk meg a verseny során. Meglepődtünk, és hihetetlenül örültünk annak, hogy elnyertük a második díjat, ugyanis elég sok, nálunk jóval tapasztaltabb és nagyobb múltra visszatekintő zenekar vett részt a versenyen. Nekünk egyébként az első fellépésünk is volt ez egyben, jó érzés volt kipróbálni magunkat a színpadon, nem beszélve arról, hogy kaptunk elég sok hasznos, építő jellegű kritikát, ami jól jött a későbbiekben.

Mit gondolsz a szentgyörgyi zenei életről? Biztosít-e a város elég alkalmat arra, hogy fellépjetek? Kapcsolatban álltok-e itthoni diákzenekarokkal?

A szentgyörgyi zenei élet kibontakozóban van, egyre több itteni esemény ad teret, lehetőséget zenészeknek, hogy megmutassák magukat, viszont úgy érzem, hogy még mindig pár székelyföldi városhoz képest lemaradásban vagyunk, vegyük például Gyergyószentmiklóst vagy Marosvásárhelyet. Igen, kapcsolatban vagyunk például a House of Pioneers zenekarral, akikkel, dacára annak, hogy egy városból vagyunk, és látásból ismertük korábban egymást, Udvarhelyen barátkoztunk össze.

Álljunk meg zenekar

Sikerült-e megállni? Ha sikerül megállni, akkor az mit fog jelenteni a zenekarotok számára?

Hm… mi nem szeretnénk megállni, inkább azt szeretnénk, ha az idő állna meg, amíg a színpadon vagyunk.

Milyen platformokon követhetnek titeket az érdeklődők?

A posztolt tartalmaink többségét Instagramon lehet megtalálni, oda heti rendszerességgel töltünk fel képeket, videókat, bármi egyebet. Facebookon is jelen vagyunk, a publikált zenéink pedig YouTube-on lelhetőek fel. Aki többet is szeretne hallani, azt szeretettel várjuk koncertjeinkre.

Hol fogtok fellépni a nyáron?

Árkoson a SIC Feszt-en augusztus 13-án, valamint Marosvásárhelyen a VIBE fesztiválon.

Kérdezett: Karácsony Endre-Zsolt és Kozák Loránd-Richárd