A CAMP (Contemporary Artistic Movement Platform) 2017-ben került először megrendezésre Bordás Attila koreográfus, rendező, trainer által. Idén július 27-31. közt zajlik a mozgás workshopokra, művészi találkozásra, kapcsolatépítésre épülő tánctábor. A táborra meghívott vendégművészek koncertjeit, live actjeit a táborban nem résztvevő kíváncsiskodók is megtekinthetik Sepsiszentgyörgy különböző helyszínein.

Bordás Attila 2015-ben szervezett 35 fős tánctábort Kolozsváron, ahol ő volt az egyedüli oktató. Az ott szerzett tapasztalatai, élményei után egy nagyobb tábor megszervezésén kezdett dolgozni. Így született a CAMP, ami egy tanulási lehetőség – egy nemzetközi profilú független fesztivál – mely a hiányos romániai kortárs táncplatform kiegészítése. A tánctáborban elismert külföldi, valamint progresszív belföldi oktatók osztják meg tudásukat a táborozókkal. Az elmúlt években olyan országokból érkeztek művészek, mint Görögország, Bulgária, Szlovénia, Szerbia, Franciaország, Belgium és Magyarország. A tábor nemzetközi jellege miatt a workshopok angol nyelven zajlanak.

A tánctábor főszervezője, Bordás Attila szerint a CAMP elsősorban egy olyan esemény, amely a találkozásokat élezi ki, kárpótolja az év közben kiesett időt, amikor csak kisebb csoportban van lehetőség a kapcsolatteremtésre, például az ország különböző pontjain tartott workshopokon. Az itt megforduló művészek hasonló érdeklődési körrel rendelkező emberekkel ismerkedhetnek meg, sok esetben a tábort követően is együtt vesznek részt alkotói folyamatokban, közös projekteken kezdenek el dolgozni.

CAMP programja:

Kedden, július 27-en, 21 órától a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvarán, a KultúrPark-ban, Marina Abramovic – The Space In Between című filmje tekinthető meg kültéri moziban.

Szerdán, július 28-án, 20 órától a Szimpla Kertben a Tamási Áron Színház színészei, Kónya-Ütő Bence és Fekete Zsolt (művésznevükön KÜB_BEAT és Blacky) live acttel készülnek.

Csütörtökön, július 29-én 19 órától a KultárPark-ban a Free Connection jazz-blues koncertjét, 20:30-tól pedig Mihai Dobre (Șuie Paparude) live set-jét élvezhetjük a Színházbüfében.

Pénteken, július 30-án 18 órától Thomas Mendel – Jazz Faces lemezválogatása hallgatható meg a Park Hotel udvarán, 22 órától a Színházbüfében GRID szolgáltatja a talpalávalót.

Szerzők: Karácsony Endre-Zsolt és Kozák Loránd-Richárd