Új munkamódszerek bevezetésével teszi átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá a Kovászna megyei prefektúra döntéshozatali tevékenységét Ráduly István. A nemrégiben kinevezett háromszéki prefektus keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: azt kérte munkatársaitól, hogy a közigazgatási bíróságon megtámadott önkormányzati határozatok esetében minden lépés előtt, vagyis a fellebbezések és perkiegészítési dokumentumok benyújtásának határideje előtt legalább három munkanappal kapja meg a vonatkozó iratokat.
A jogász végzettségű és vidékfejlesztésből doktorált Ráduly István szerint erre azért van szükség, hogy minden esetben legyen ideje áttanulmányozni a periratot és fel tudja venni a kapcsolatot az érintett önkormányzatok képviselőivel. Az új háromszéki prefektus fontosnak tartja, hogy megismerje úgy a kormányhivatal mint a beperelt önkormányzatok álláspontját és ezek ismeretében hozzon jogilag megalapozott döntést.
Dulányi-Balogh Szilárd a jogi ügyekkel foglalkozó alprefektus arról számolt be, hogy a háromszéki kormányhivatal tavaly január és idén március között 14.277 közigazgatási határozatot vizsgált át és 303-at (2,12%) találták megalapozatlannak vagy törvénytelennek. Az alprefektus szerint az elmúlt években folyamatosan csökkent a kormányhivatal által megvizsgált önkormányzati határozatok száma viszont emelkedő tendenciát mutat a szabálytalannak minősítettek aránya. Dulányi-Balogh Szilárd hozzátette: a prefektúra jogi osztályának vezetőjeként felkeresi a háromszéki önkormányzati vezetőket és velük egyeztetve szeretné kiszűrni a közigazgatási határozatokban lévő esetleges hibákat.
Indokolni is kell az elutasított visszaszolgáltatást!
Ráduly István keddi sajtótájékoztatón elmondta: a prefektúra alárendeltségében működő megyei földosztó bizottság tagjaitól azt kérte, ha visszautasítanak egy helyi földosztó bizottság által benyújtott visszaszolgáltatási határozatot, akkor azt kötelesek alaposan megindokolni. Az új háromszéki prefektus rámutatott: még uzoni polgármesterként megtapasztalta, hogy a megyei földosztó bizottság csak a visszautasítás tényét közölte mindenféle indoklás nélkül, és ez a gyakorlat nem segíti a helyi földosztó bizottság munkáját és a visszaszolgáltatás folyamatát. Ráduly István azt kérte a megyei bizottságtól, hogy válaszlevelükben az indoklás mellett írják le pontosan azt is, hogy milyen kiegészítő dokumentumokra lenne szükség az adott esetben.
Dulányi-Balogh Szilárd alprefektus szerint tavaly január és idén március között a megyei földosztó bizottságnál 356 terület visszaszolgáltatásra vonatkozó kérést iktattak és ebből eddig 208-at vitattak meg, ennek nyomán 9 visszaszolgáltatási kérést visszautasítottak és 97-et a helyi bizottságokhoz küldtek vissza kiegészítésre. Ebben az időszakban Háromszéken 579 birtoklevelet állítottak ki összesen 979 hektár területre.