A magyar kultúra napi ünnepi rendezvénysorozatot több helyszínen szervezik ezen a héten csütörtökön és pénteken Sepsiszentgyörgyön. Az események sorát Szalonna és Bandája nyitja, majd a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar zárja a színház nagytermében. Ezek mellett erkély-versekkel, filmvetítéssel és kávéházi beszélgetésekkel is készülnek a szervezők, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Kónya Ádám Művelődési Ház.

A Magyar Örökség díjjal kitüntetett Pál István Szalonna és bandája előadását csütörtök este 8 órától hallgathatja meg a közönség a színház nagytermében, ahol megszólalnak a Kárpát-medence leggyönyörűbb muzsikái, Székelyföldtől egészen Kárpátaljáig és Felvidéktől egészen Délvidékig.

A magyar kultúra napja alkalmából pénteken 12 és 16 óra között Sepsiszentgyörgy különböző épületeinek erkélyeiről szavalnak verseket négy iskola diákjai, így az utcán sétálók a régi Bástya épületének erkélyéről, melyet a megyei könyvtár épületének erkélyéről, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a vadászati múzeumnak otthont adó Bene-ház erkélyéről elhangzó verseket hallgathatják meg.

A Kulturális kávépercek program keretében szintén pénteken 17 és 19 óra között lehetőség nyílik az érdeklődőknek, hogy a város különböző vendéglátóhelyein kötetlen beszélgetésbe elegyedjenek művészekkel. A magyar kultúráról, a város kulturális életéről beszélgethetnek el Gáspár Csaba zenésszel, Daczó Enikő képzőművésszel, Gothárd Veronika kortárs-táncossal, Korodi Janka színésszel, Pálffy Tibor színésszel, Szonda Szabolcs irodalmárral, Szőcs Botond zenésszel, illetve Tőkés Edit és Tőkés Csaba Zsolt néptáncosokkal. A programon való részvételhez ITT lehet időpontot foglalni szerdán 15 óráig.

Pénteken 18 órától a Művész Moziban vetítik Vörös T. Balázs és Tőkés Csaba Zsolt Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét. A magyar kultúra napi rendezvénysorozatát pénteken este 8 órától a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar ünnepi koncertje zárja a színház nagytermében. Jegyeket elővételben a Városi Jegyirodában lehet vásárolni.