Verekedésbe és lövöldözésbe torkollott egy rendőrségi eljárás a Kovászna megyei Zágonbárkányban. November 5-én, csütörtökön reggel 9 órakor egy 20 éves és egy 52 éves férfi jelentkezett a bodzavidéki település rendőrőrsén, akiket a helybeli rendőrök hívtak kihallgatásra egy feljelentés alapján. A háromszéki rendőrség tájékoztatása szerint a két férfi rossz néven vette, hogy a rendőrök számon kérik őket, egyikük megragadta a zágonbárkányi rendőrőrs parancsnokának egyenruháját a másikuk pedig ököllel ütötte meg a rendőrt.

Ekkor parancsnokuk segítségére sietett a másik két zágonbárkányi rendőr és könnygázspray-el próbálták lecsillapítani az agresszív férfiakat, akik azonban elszaladtak a helyszínről. Ezt követően előállítási parancsot állítottak ki a két, szökésben lévő férfi ellen és csütörtökön 16 órakor a rendőrök megjelentek egyikük otthonánál. A férfi azonban egy lőfegyvert ragadott és lábon lőtt két zágonbárkányi rendőrt. A rendőröknek végül sikerült elfogniuk mindkét férfit, akiket a bodzafordulói ügyészségre szállítottak kihallgatásra.


A két sérült rendőrt kórházba szállítottak, ahol ellátták lőtt sebeiket, életük nincs veszélyben. A zágonbárkányi rendőrök elleni erőszak ügyében az országos rendőrparancsnokság arról tájékoztatott, hogy elrendelték a belső vizsgálatot annak kiderítése érdekében, hogy miként volt megszervezve és lebonyolítva a két férfi elleni eljárás. A belső vizsgálat eredményének függvényében hozzák meg a szükséges jogi döntést.