Élni a hó alatt is lehet jó, de csattogó szélben érdemesebb”, idézett Farkas Árpádtól a háromszéki RMDSZ kampányzáró eseményén Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint ez a gondolat jellemezte az elmúlt évtizedben a Tamás Sándor háromszéki tanácselnökkel közös kiállásukat és tevékenységüket.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró az eddigi mandátumai eredményének a közösség pozitív hangulatát és összetartozását tartja. „Sokan vagyunk, akik szeretjük ezt a várost. Nem csak én szeretem és nemcsak azok szeretik ezt a várost, akik bennünket támogatnak, hanem szeretik ezt a várost azok is, akik nem engem támogatnak a vasárnapi választásokon”, mutatott rá Antal Árpád, aki úgy értékelte, Sepsiszentgyörgyön civilizált választási kampány volt.

„Szintet fog lépni a város, és ehhez szükség van azokra is, akik vasárnap nem minket támogatnak. A választások után együtt akarunk dolgozni mindenkivel. A tét az, hogy a sepsiszentgyörgyi közösség tud-e erőt felmutatni, amit a vasárnapi szavazáson való magas jelenléttel elérni, fejtette ki Antal Árpád. Hozzátette: a járványhelyzet miatt sokan kétszer is meggondolják, hogy részt vegyenek a választásokon ám orvosok és szakemberek is arra mutattak rá, hogy a választásokon való részvétel néhány perce nem jelent nagyobb veszélyt mint elmenni az üzletbe vásárolni.

„Nemcsak Sepsiszentgyörgyre és Háromszékre figyelünk vasárnap, hanem figyelünk Marosvásárhelyre és arra is, hogy mi történik a Partiumban hiszen nagyon fontos, hogy Kököstől Magyarország határáig és Dél-Erdélytől ÉszakErdélyig jelen legyünk az önkormányzatokban, mert azok állnak legközelebb az emberekhez, az önkormányzatok tudják megoldani az emberek problémáit”, fejtette ki Antal Árpád, aki szerint egy olyan évtized következik, amikor még több Európai Uniós forrás fognak tudni lehívni ami által a településeket versenyképesebbé tudják tenni és az emberek életminőségét javítani.