Háromszéken az RMDSZ színeiben újrázni készül a jelenlegi megyei tanácselnök, Tamás Sándor és a négy magyar többségű város polgármestere, így Antal Árpád Sepsiszentgyörgyön, Bokor Tibor Kézdivásárhelyen, Gyerő József Kovásznán és Lázár-Kiss Barna András Baróton indul egy újabb mandátumért. Az RMDSZ megyei és helyi tanácsosjelölt listáin megtalálhatóak régi, tapasztalt csapattársak is, ám a listákat igyekeztek megújítani és olyan szakembereket kértek fel jelöltségre, akik egy-egy szakterületen ismertek és elismertek”, a listákat úgy állították össze, hogy a bejutó helyeken legyenek nők és fiatalok is.

Az EMNP és MPP frigyéből alakult Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) többnyire legismertebb helyi politikusait jelöli, kivéve Sepsiszentgyörgyön, ahol a politikai életben újonc, 28 éves, környezetmérnöki és pénzügyi végzettségű hölggyel, Tatár Imolával próbálja bevenni a sepsiszentgyörgyi városházát. Az EMSZ színeiben a háromszéki önkormányzat élére Bálint József a pártszövetség megyei elnöke, volt sepsiszentgyörgyi alpolgármester pályázik. A kézdivásárhelyi polgármesteri tisztségért Balázs Attila építkezési vállalkozót, az EMNP háromszéki alelnökét és megyei tanácsosát indítja polgármester jelöltként az EMSZ. A két kisebbik magyar párt szövetsége Baróton a függetlenként induló vidékfejlesztési szakembert, Benedek-Huszár Jánost támogatja a polgármesteri tisztségért, az EMSZ Kovásznán nem indít polgármester jelöltet az RMDSZ-es elöljáróval szemben, ott tanácsosjelölt listát állítanak.

Tamás Sándor biztonságot, fejlődést és jövőt ígér

Az RMDSZ megyei tanácselnöki és tanácsos-jelölt listáinak leadásakor Tamás Sándor tanácselnökjelölt rámutatott: a néhány nap alatt összegyűjtött, több mint 12 ezer aláírás komoly támogatottságot és szervezettséget igazol. „Minden nehézség ellenére eredményes mandátumon vagyunk túl. Ez igaz a fejlesztésekre és a közösségépítésre is, pedig folyamatos ellenszélben eveztünk amiatt ami az országos politikában zajlik”. Tamás Sándor szerint a régi, tapasztalt csapattársak mellett a megyeitanácsos-lista több mint 50 százalékban megújult, olyan szakembereket kértek fel, akik egy adott szakterületen ismertek és elismertek, ugyanakkor a bejutó helyeken négy nő és négy 35 év alatti fiatal van.

Tamás Sándor
Az RMDSZ színeiben Tamás Sándor újrázna a megyei tanácselnöki tisztségért | Fotó: Kelemen Lehel

„Az elkövetkező években kiemelten oda kell figyelnünk az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztésére, megerősítésére, ugyanakkor folytatják a nagyobb lélegzetvételű vidék- és településfejlesztési terveket, hiszen azokat eleve nem négyéves mandátumokhoz szabták. „Az RMDSZ háromszéki szervezete azért dolgozik, hogy szülőföldünk fejlődjön, biztonságos, élhető térség legyen, hiszen itthon Székelyföldön, Háromszéken képzeljük el a jövőt” – fogalmazott Tamás Sándor, tisztségben levő tanácselnök, aki Henning László és Grüman Róbert alelnökökkel közösen iktatta a jelöltségi dokumentációt.

Bálint József: a választás szabadságát kínálják a háromszékieknek

Az EMNP és MPP összefogásából alakult pártszövetség az EMSZ megyei tanácselnök jelöltje, Bálint József szerint az önkormányzati és vállalkozói tapasztalata és vezetői képességei teszik alkalmassá a megyei tanácselnöki tisztségre. Rámutatott: indulásával a választás szabadságát kínálja a háromszékieknek mert meggyőződése, hogy a verseny a haladás motorja.

Bálint József
AZ EMSZ Bálint Józsefet küldi harcba a megyei tanácselnöki tisztségért | Fotó: Kovács Zsolt

Bálint József kifejtette: tudatában van annak, hogy nem ő az esélyesnek mondott jelölt, de tenni fog azért, hogy megizzassza azt, akit favoritnak tartanak. Az EMSZ háromszéki megyei tanácselnök jelöltje elmondta: a kampányban azt hangsúlyozni, hogy a rendelkezésre álló pénzt a jelenleginél észszerűbben is be lehet osztani az infrastruktúra fejlesztésnél, illetve a meglévő törvényes keretek között bővíteni szeretné az önkormányzati önrendelkezést, a nyelvi jogok és szimbólum használatot.

Antal Árpád: Sepsiszentgyörgy Székelyföld szíve!

Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ egyik legismertebb politikusa, Antal Árpád indul a negyedik polgármesteri mandátumért. A sepsiszentgyörgyi elöljáró az elmúlt 12 évet magába foglaló beszámolót és a következő időszak programját tartalmazó kiadvány bemutatásával indította kampányát, mert elmondása szerint fontosnak tartja, hogy egy település vezetőnek legyen programja és elszámoljon az elmúlt évekkel.

Antal Árpád bejelentette: részben megújult csapattal vágnak neki az önkormányzati választásoknak, hiszen az RMDSZ helyi tanácstag jelölt listáján az első 15 helyen 7 olyan jelölt van akik 35 évnél fiatalabbak, listájukon van 6 nő és 3 köztiszteletben álló polgár is, akik az elmúlt években Pro Urbe díjat kaptak. „Az idősek tapasztalatát és bölcsességét ötvözik a fiatalok lendületével és kreativitásával”, mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

Antal Árpád
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy, Székelyföld szíve! mottóval indul | Fotó: Kovács Zsolt

Antal Árpád „Sepsiszentgyörgy Székelyföld szíve” mottóval indul mert meggyőződése, hogy az egész régióra hatással lesz és a következő 50 év folyamatait meghatározza, amikor mindazt megvalósítják, amit elterveztek Sepsiszentgyörgyön. A közösségépítés, intézményépítés és infrastrukturális beruházások közti egyensúlyt megtartják ám nagyobb hangsúlyt fektetnek a gazdaságra, mondta Antal Árpád, aki be is mutatott egy hárompilléres, tizenöt millió lejes keretösszegű gazdaságélénkítő csomagot, amire a helyi vállalkozók pályázhatnak. „Van tapasztalatunk, tudjuk mit jelent átvezetni egy közösséget és egy várost a válságon”, mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester.

Tatár Imola „Együtt a magyarokért!” jelszóval kampányol Sepsiszentgyörgyön

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Tatár Imolával próbálja bevenni a sepsiszentgyörgyi városházát. A 28 éves környezetmérnöki és vállalatgazdasági végzettségű polgármester jelölt korábbi bemutatkozójában magát megfontolt, nyitott egyéniségként jellemezte, aki szeret szervezni és lebonyolítani rendezvényeket, szeret foglalkozni a fiatalokkal, fontosnak tartja a környezettudatos nevelést, tanulékony és szereti a kihívásokat.

A fiatal sepsiszentgyörgyi polgármester-jelölt célként fogalmazta meg, hogy Sepsiszentgyörgy legyen élhető és szerethető város és a polgármesteri hivatal legyen nyitottabb, ahol mosolygós az ügyfélfogadás. Hozzátette: fontosnak tartja a pénzügyekkel és lehetőségekkel való óvatos bánásmódot és kifejtette: Sepsiszentgyörgyön az elmúlt években sok jó projekt valósult meg, de ő hiányolja a munkavégzés felügyeletét, ezért erre szeretne nagyobb figyelmet szánni.

Tatár Imola
Az EMSZ Tatár Imolával próbál polgármesteri tisztséget nyerni Sepsiszentgyörgyön | Fotó: Kovács Zsolt

Az EMSZ sepsiszentgyörgyi polgármester jelöltje, Tatár Imola szerint ő a tisztességes verseny híve és hogy ezt bebizonyítsa, előbb saját, majd ellenfele, Antal Árpád támogatói listáját is aláírta. Az „Együtt a magyarokért!” mottóval induló Tatár Imola szerint egyik célja, hogy Sepsiszentgyörgynek újból legyen nyári színháza, illetve a Sepsi Aréna szomszédságában épüljön egy nagyobb strand, de fokozottan oda szeretne figyelni a borvízforrásokra is, ennek jegyében az EMSZ önkénteseivel a napokban kitakarították és tatarozták a Büdös-kúti forrás környékét.

Tamás Sándor: az önkormányzat vezetése nem amatőr színjátszói tevékenység!

Kézdivásárhelyen szófecsérlés helyett az RMDSZ csapata dolgozik, fejtette ki a jelöltek bemutatásakor Dávid Sándor, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezetének elnöke. Elhangzott, hogy a kézdivásárhelyi önkormányzatban az elmúlt négy évben a tanácshatározatok zömét Bokor Tibor polgármester fogalmazta meg, utána az RMDSZ tanácsosai következtek, míg a néppárt frakciójában egyet sem terjesztettek be.

Bokor Tibor és Tamás Sándor
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester és Tamás Sándor megyei tanácselnök | Fotó: Tofán Levente

Bokor Tibor polgármester-jelölt leszögezte: sok még a tennivaló, tisztában van azzal, hogy vannak járhatatlan utak és gondok vannak a vízhálózattal de a problémára van konkrét elképzelés és csapatában szakemberek is vannak. Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki elnöke hozzátette: a megvalósításokról is kell beszélni Kézdivásárhelyen, hiszen van eredmény amit megmutatni. „Az önkormányzat vezetése nem egy amatőr színjátszói tevékenység”, mondta Tamás Sándor, aki az EMSZ-re utalva kifejtette: nem lehet csak vágyak megfogalmazásával egy város vezetésére jelentkezni, szájkaraté helyett tettek kellenek.

Balázs Attila a lakosság igényei alapján állította össze programját

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) kézdivásárhelyi polgármester és tanácstag jelöltje elmondta: ő egyszerű ember, aki nem érthet mindenhez ám csapatában olyanok vannak, akik saját szakmájukban kimagasló tehetségek, ezért meggyőződése, hogy velük együtt meg tudja valósítani az EMSZ programját, ami a kézdivásárhelyi lakók igényét tükrözi. Az EMSZ polgármester-jelöltje szerint a kézdivásárhelyi lakosság elsősorban a vízszolgáltatás és a közszállítás minőségével elégedetlen, erre kell megoldást találni.

Balázs Attila
Az EMSZ színeiben Balázs Attila méretkezik meg Kézdivásárhelyen | Fotó: Facebook
Kézdivásárhelyen összefogtak a román pártok!

Országos szinten is egyedi összefogást valósítottak meg a román pártok Kézdivásárhelyen, hogy minél több tanácstag jelöltet bejuttassanak a helyi önkormányzatba, polgármester jelöltet azonban nem állítanak. Kézdivásárhelyen a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Népi Mozgalom Pártja (PMP), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE), a Pro Románia és a Humanista Erők Pártja (PPU) politikusai jogilag is bejegyezték az „Alianța pentru dezvoltarea Târgului Secuiesc” (Szövetség Kézdivásárhely Fejlesztéséért) nevű szervezetet, amelynek színeiben pályáznak a helyi tanácsosi tisztségekre. Kézdivásárhelyen a román pártok összefogásának már a korábbi választásokon is volt előzménye, a közös szervezetet azonban mostanra sikerült bejegyezniük.

Baróton várható kiélezettebb verseny!

A háromszéki városok közül Baróton várható kiélezettebb verseny a jelenlegi polgármester, Lázár-Kiss Barna András RMDSZ-es jelölt és az EMSZ által támogatott Benedek Huszár János független polgármester jelölt között, ám az erdővidéki városban várhatóan több magyar jelölt is megméretkezik függetlenként.

Lázár Kiss Barna András
Baróton az RMDSZ színeiben Lázár Kiss Barna András újrázna | Fotó: Facebook

Az RMDSZ baróti választmánya korábban három polgármesterjelölt közül Lázár-Kiss Barna Andrásnak szavazott bizalmat, így ő indul a szövetség színeiben egy újabb polgármesteri mandátumért. Lázár-Kiss Barna András korábban úgy nyilatkozott: az RMDSZ baróti választmánya a már folyamatban lévő és a jövőben megkezdő munkára hatalmazta fel őt és csapatával azon dolgozik, hogy Barót és a hozzá tartozó falvak érdekeit szolgálják.

Benedek Huszár János
Benedek Huszár János függetlenként, az EMSZ támogatásával szeretne baróti polgármester lenni | Fotó: Facebook

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) a jelenlegi, baróti polgármesterrel szemben nem indít saját jelöltet ám támogatják a függetlenként induló Benedek Huszár János vidékfejlesztési szakembert, aki korábban Illyefalva polgármestere is volt. A közigazgatásban jártas és pályázatok menedzselésében tapasztalt szakember azt ígéri, hogy uniós pénzekből rendezi a baróti városképet és fejleszti a város és a falvak infrastruktúráját. Elképzelése szerint Erdővidéken Barótnak mozdonyként kell magával vinnie a környékbeli településeket.

Kovásznán nem várható magyar-magyar verseny!

Kovásznán az RMDSZ jelenlegi polgármestere, Gyerő József méretkezik meg a második mandátumért. Az EMNP és MPP összefogásából alakult EMSZ a háromszéki fürdővárosban nem indít ellenjelöltet, tájékoztatott Bálint József a pártszövetség háromszéki elnöke, aki szerint Kovásznán mindössze tanácstag-jelöltlistát állítanak.

Gyerő József
Kovásznán Gyerő Józsefnek nem lesz magyar kihívója | Fotó: Kovács Zsolt

Ez szerint a fürdővárosban az RMDSZ-es Gyerő József a román pártok jelöltjeivel szemben méretkezik meg.