Újabb átfogó sportprogramot indított a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, amely révén kimozdítanák a 9-12 osztályos diákokat a tévékészülékek és telefonok mellől és mozgásra bírnák őket. Ezúttal Sepsiszentgyörgy legsportosabb osztályát keresik és a hat hónapos vetélkedő sorozatba a IX-XII-es osztályokat vonják be. A tét sem kicsi, hiszen a legsportosabb osztály közös táborozást nyer míg a legsportosabb sepsiszentgyörgyi iskola egy erőparkkal gazdagodik.

Bajnokok osztálya
Bajnokok osztálya: Barta Mónika, Antal Árpád, Bordás Noémi, Hadnagy Attila | Fotó: Városimázs Iroda

Antal Árpád polgármester szerint a Diákok évében nagy hangsúlyt fektetnek a mozgás közösségi élményként való megélésére, ezért indították a novembertől jövő év májusáig tartó versenyt, amelynek célja, hogy a diákok letegyék a „kütyüket” kimozduljanak a tévékészülékek mellől, elkezdjenek sportolni, mozogni és közösségben tevékenykedni. A Sláger Rádió érdeklődésére a polgármester rámutatott: a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fokozatosan terjeszti ki a diákokat célzó mozgásprogramjait, emlékeztetett, hogy néhány éve sikeresen működik a „Bevezetés a sportba” nevű kisiskolásokat célzó program, amelynek keretében hetente több ezer gyereket mozgatnak meg. Most a középiskola felső tagozatát célozták a „Bajnokok osztálya” programmal és lehetőségek szerint a következő években kiterjesztik ezeket a programokat minden évfolyamra.

Barta Mónika a Városimázs Iroda koordinátora elmondta: a „Sepsiszentgyörgy legsportosabb osztálya” program első szakaszában az iskolákon belül zajlanak a versenyek, több forduló után kiválasztják a legsportosabb 9., 10., 11. és 12. osztályt. A 2020. februárjától májusig zajló második szakaszban városi szinten mérik össze képességeiket a kiválasztott osztályok, így a bajnokság végére kiderül, hogy melyek Sepsiszentgyörgy legsportosabb osztálya és iskolája. A legsportosabb iskola egy erőparkkal gazdagodik, míg a legsportosabb osztály közös táborozáson vehet majd részt.

Bajnokok osztálya
Bajnokok osztálya

Minden líceumnak saját mentora van, ők támogatják és képviselik az iskola diákjait a bajnokságon, így a Berde Áron líceum mentora Fejér Béla labdarúgókapus, a Constantin Brâncuşi líceum mentora Niczuly Roland labdarúgókapus, a Mihai Viteazul főgimnázium mentora Adina Popescu birkozó, a Mikes Kelemen líceum mentora Incze Kriszta birkózó, a Plugor Sándor Művészeti Líceum mentora Demeter Nóra kosárlabdázó, a Puskás Tivadar Szaklíceum mentora Daniel Attila triatlonista, a Református Kollégium mentora Szabó Norbert pályakerékpáros és a Székely Mikó Kollégium mentora Kovács Renáta kosárlabdázó. Hadnagy Attila volt labdarúgó lesz a mentorok mentora.

Bajnokok Osztálya
Bajnokok osztálya: Bordás Noémi, Hadnagy Attila | Fotó: Városimázs Iroda

A volt sepsiszentgyörgyi focista, a Sepsi OSK labdarúgóklub igazgatója rámutatott: hivatásos sportolóként tudja mit jelent az élsportolás, mit jelent sportolóként gondolkodni. Úgy véli az iskola bajnokság jó előrelépés, mivel fontos a gyermekek számára az egészséges életmódban való gondolkodás, hogy mozogjanak, lépjenek ki a televízió képernyője elől. „Szüksége van a fiataloknak, hogy egymás között is megméretkezzenek, hogy megtanulják, mit kaphatsz az élettől, mit érhetsz el, ha azt igazán akarod, ennek a bajnokságnak a keretében mindezt megtapasztalhatják. Ugyanakkor arra is jó lehetőség, hogy saját magukat és társaikat is jobban megismerjék.” – mondta Hadnagy Attila.

A bajnokság nyitóeseményére novemberben kerül sor, minden iskola a mentorától külön, személyre szabott zászlót kap, amit a vetélkedők során fognak használni.