Elhunyt Veress László a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyugalmazott színművésze. Az idős színészt pénteken a gyalogátjárón ütötte el egy gépkocsi, szombaton a kórházban belehalt sérüléseibe.

A rendőrségi tájékoztató szerint, a 112-es sürgősségi hívószámon pénteken 17.40 órakor jelentették, hogy egy férfit elgázolt egy gépkocsi, miközben szabályosan kelt át a gyalogátjárón. A baleset az Oltmező utcában történt, a bevásárlóközpont közelében levő gyalogátkelőn.

A 31 éves gépkocsivezető a légalkoholszonda tanúsága szerint nem fogyasztott alkoholt. A súlyosan sérült áldozatot kórházba szállították, szombaton életét veszítette. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított kivizsgálást a gépkocsivezető ellen.

Veress László 1945-ben született Kolozsváron, a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán végzett 1971-ben, és az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi színházhoz szerződött, ahol folyamatosan, nyugdíjazása után is játszott.