A „varrógépes” csalók nagy összeggel akartak átverni egy háromszéki fiatalasszonyt, aki a hatóságok segítségét kérte, így tetten érték őket. A Kovászna megyei rendőrség pénteki tájékoztatása szerint egy 21 éves előpataki asszony október 1-én kért segítséget a nyomozóktól, mivel sejtése szerint „Singer” vagy „varrógépes” csalók áldozatává vált. Sejtése beigazolódott, ezúttal a csalók kerültek kelepcébe.
Mint az áldozat elmesélte szeptemberben látott egy utcai hirdetést, miszerint németországi gyűjtő, régi varrógépeket vásárolna, amelyekért csábítónak tűnő 70 ezer eurót kínál. Mivel az előpataki asszony birtokában éppen volt egy régi varrógép, felhívta a hirdetésen szereplő telefonszámot, de nem válaszoltak rá. Október 1-én visszahívta egy férfi, aki egy neves németországi múzeum igazgatójaként mutatkozott be és 70.000 eurót kínált a nő birtokában lévő varrógépért. A férfi megkérdezte, rendelkezik-e eredetiséget igazoló iratokkal és mivel az előpataki fiatalasszonynak nem volt ilyen, a csaló azt mondta, ebben is tud segíteni, csak hívjon fel egy általa megadott telefonszámot.

A fiatal nő tárcsázott és beszélgető partnere azt mondta, 10.000 euróért cserébe beszerzi a szükséges eredetiséget igazoló papírokat, amely így is megéri, hiszen ezek birtokában 70.000 euróért tudja eladni a varrógépet. Némi alkudozást követően megállapodtak abban, hogy 4500 euróért átadja a kért dokumentumot és megegyeztek, hogy október 2-án találkoznak a Hargita megyei Székelykeresztúron.
Gyanús lett a csábító ajánlat, ezért az áldozat bevonta a rendőrséget
Az előpataki nőnek gyanús lett az túlzottan is csábító ajánlat és a rendőrség segítségét kérte. Ott felvilágosították, hogy országos szinten elterjedt a „Singer” vagy “varrógépes módszer”. Ennek lényege, hogy óriási összeget ígérnek egy régi varrógépért, de mivel legtöbb esetben ezeknek már nincsenek meg az irataik, a csaló felajánlja, hogy ismer egy másik személyt, aki néhány ezer euróért cserében be tudja szerezni a kért dokumentumot. A probléma az, ha az áldozat a nagy nyereség reményében kifizeti a kért összeget, ám amikor újra megpróbálja felvenni a kapcsolatot a titokzatos „gyűjtővel”, az már nem lesz elérhető, így az illető marad a kárral.
Az előpataki asszony feljelentése nyomán a Kovászna és Hargita megyei rendőrök megszervezték a tettenérést. Az áldozat Székelykeresztúron találkozott egy 32 éves férfival, aki 10.000 lejért és egy aranyláncért cserébe átnyújtotta az ígért dokumentumot. Ekkor csaptak le rá a rendőrök. Ugyanakkor őrizetbe vettek egy 42 éves férfit is, akinek autójában a „varrógépes” csaláshoz használt bizonyítékokat találtak. A Kovászna megyei ügyészség tájékoztatása szerint a sepsiszentgyörgyi törvényszék október 3-án elrendelte S. Nicolae Florin 60 napos előzetes fogvatartásba helyezését és csalási kísérlet vádjával, bűnvádi eljárást indítottak ellene.
A háromszéki rendőrség korábban felhívta a lakosság figyelmét, hogy ne dőljenek be ennek a csalásnak, de ha valaki csalás áldozata lesz, a lehető legrövidebb időn belül jelentkezzen a rendőrségen. Rámutattak, hogy a hatóságok számára nehéz fogást találni egy varrógépvásárlási hirdetésen, ezért is maradt fenn évtizedeken át ez az átverés.