Holtan találtak a németországi A3-as autópálya egy Würzburg közeli parkolójában egy 19 éves háromszéki sofőrt, aki – az első hírek szerint – szívinfarktust szenvedett 3,5 tonnás haszongépjárművében.

Az Info Trafic RO&UE Facebook-oldalon közzétett szomorú esetről a Maszol hírportál számolt be. A Facebook bejegyzés szerint az A3-as autópálya Hosbach és Waldaschaff közötti parkolójában egy kamionsofőr arra lett figyelmes, hogy a Brassó megyei rendszámtáblával rendelkező 3.5 tonnás haszongépjármű fogyatékosoknak fenntartott helyen állt meg, a sofőr nem állította meg a jármű motorját, felkapcsolva hagyta a lámpákat és fejét a jobboldali műszerfalra helyezve mozdulatlanul fekszik.

Kihívta a rendőröket, akik kinyitották a törcsvári MAU International Logistics nevére beiratott jármű ajtaját és megállapították a sofőr halálát. A biztonsági kamerák felvételei alapján a haszonjármű 13 órával korábban parkolt le. Egyelőre nem tudni a sofőr nevét, csak annyi derült ki róla, hogy 19 éves, Kovászna megyei származású, és egy hónappal korábban alkalmazta a Brassó megyei cég.