A háromszéki utászok arra kérik a gépkocsivezetőket, hogy ne dobják el a szemetet. Mindössze két nap alatt 15 köbméter szemetet gyűjtöttek össze az út- és hídügyi igazgatóság munkatársai a 11-es számú országút Bereck és Ojtoz közötti mintegy 30 kilométeres Kovászna megyei szakaszán.

Elekes Róbert az igazgatóság szóvivője arról tájékoztat, hogy az akció a tavaszi nagytakarítás része volt, az útügyi igazgatóság alkalmazottai különben rendszeresen gyűjtik a szemetet. A szóvivő kifejtette, tavasszal, ahogy a hó elolvad, nagyszabású takarítást szerveznek, ebben az időszakban az alkalmazottaik végigjárják az országutakat, és összeszedik a kidobált szemetet.

Csak Kovászna megyében havonta 60-80 tonna hulladékot szednek össze, amit az országutak mentén dobálnak el törvénytelenül. „Kétségbeesett felhívást intézünk a gépkocsivezetőkhöz, és a környéken lakók felé is: ne dobálják el a szemetet az út szélén! Tiszteljék a környezetüket, a mi munkánkat, és elsősorban saját magukat”- mondta Elekes Róbert. A Brassó megyei területi út- és hídügyi igazgatóság egész március hónap folyamán bonyolítja le a tavaszi nagytakarítást.

hirdetés