Januártól mindenképpen többé kerül a hulladéklerakás, ám a differenciált díjszabást is kötelezővé teszi a törvény, vagyis előnybe részesülnek a szelektíven gyűjtők. Máthé László a Tega köztisztasági vállalat igazgatója a Sláger Rádiónak elmondta: a díjszabást befolyásolja, hogy januártól érvénybe lép az Európai Unió által elrendelt környezetvédelmi büntetőilleték, amit a lerakóba került többlethulladékért kell fizetni.

Háromszéken úgy vezetik be a differenciált díjszabást, hogy csak annak kell többet fizetnie, aki nem gyűjt szelektíven! Az igazgató szerint a háromszékiek idén nagyon jól teljesítettek, 10 százalékról 25 százalékra növekedett az újrahasznosítható hulladék aránya.

Szelektív hulladék válogatás a lécfalvi lerakóban | Fotó: Kovács Zsolt

Januártól aki otthonában nem válogatja meg a hulladékot az vidéken a jelenlegi havi egy főre számolt 7 lejes illeték helyett 12 lejt-, míg városon a mostani 9 lej helyett 15 lejt kell fizessen. Az illeték viszont a jelenlegi szinten marad annak, aki szelektál.

Máthé László szerint a szemetesautókon kamera van, így látják pontosan, hogy melyik háztartásban tesznek ki válogatva újrahasznosítható hulladékot, és az alapján állapítják meg a díjszabást. Háromszéken a héten indul a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról tájékoztató kampány, az év végéig ötvenezer szórólapot osztanak ki, és 26 tájékoztató pontot állítanak fel.