„Önkéntes rendőr” kitüntetést kapott egy sepsiszentgyörgyi asszony, amiért visszaadott ezer lejt a jogos tulajdonosának. Eugen Palade Kovászna megyei rendőrparancsnok kedden oklevéllel és emléklappal ajándékozta meg azt az asszonyt, aki a rendőrségen jelentkezett miután egy bankautomatában ezer lejt talált. Ennek nyomán a nyomozók azonosították a pénz jogos tulajdonosát, akinek visszaadták a bankautomata által kiadott, de az illető által át nem vett összeget.
Mint kiderült a pénz tulajdonosa kikérte a pénzt az automatából, de anélkül távozott. A becsületes megtaláló sepsiszentgyörgyi asszony pedig rögtön utána érkezett az automatához, elvette a talált összeget és azonnal a rendőrségre sietett. Elmondása szerint megijedt amikor meglátta a pénzt, és úgy gondolta, hogy tisztességtelenül szerzett pénz nem hoz szerencsét, ezért a rendőrségre sietett vele.
A Kovászna megyei rendőrség parancsnoka, Eugen Palade kedden személyesen adta át az „önkéntes rendőr” emléklapot és gratulált az asszonynak. Rámutatott, hogy a rendőrség bátorítja a civil öntudatot és a tisztességet ami természetes kell legyen a társadalomban. A háromszéki rendőrség ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy minden talált tárgyat tíz napon belül vissza kell juttatni a jogos tulajdonosának vagy átadni a hatóságoknak, ellenkező esetben ennek elmulasztása bűncselekménynek minősül, szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntetik.