Nem emelt vádat az ügyészség szellemi tulajdon elsajátítása miatt Tamás Sándor ellen, a kürtőskalács eredetéről szóló tanulmány ügyében. A sepsiszentgyörgyi bíróság mellett működő ügyészség megalapozatlannak találta, és lezárta az ügyet, elutasítva Hantz Péter feljelentését.
Hantz tavaly decemberben tett feljelentést, hogy elsajátították, és jogtalanul használják az általa a kürtőskalács népszerűsítésére létrehozott honlap tartalmát. A megyei tanács fennhatósága alá tartozó Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület szerződés alapján vásárolta meg Hantz Péter tanulmányát a kürtőskalács eredetéről, ő akkor lemondotta szerzői jogokról, részletezte Tamás Sándor tanácselnök. Hozzátette, ezt az anyagot a későbbiekben is használták, hiszen kifizették az ellenértékét.
„Sajnálatos módon Hantz Péter egy magyarországi pályázati támogatásból újabb pénzt kért, és nyilvánvalóan munkatársaink nem fizettek szerződésen kívül. Ezért jelentett fel a romániai rendőrségen. A nyomozati szakasz után az ügyészség lezárta az ügyet, hiszen egyértelmű, hogy nem történt szellemi tulajdon elsajátítása”- szögezte le a tanácselnök.

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület 2014-ben kérte fel Hantz Pétert a kürtőskalács eredetéről szóló tanulmány elkészítésére, a szöveget és a fotóanyagot több nyelven megjelenő szórólapon és könyvben használták fel. A Hantz Péter tulajdonában levő www.kurtos.eu honlapon is ez az anyag szerepelt.
A további népszerűsítés érdekében a megyei önkormányzat a Bethlen Gábor Alaptól pályázott meg támogatást, a pénzből létrehozták kurtos.info című weboldalt. Az új honlap tartalmához a 2014-ben kötött szerződés alapján ugyanazt a tanulmányt használták. Hantz Péter ezt sérelmezte és szellemi tulajdonának ellopásáért jelentette fel Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét. A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület a félreértések elkerülése végett a Bethlen Gábor Alapnak visszautalta a pályázati pénzt és lezárta a honlapot, tájékoztat az önkormányzat sajtóosztálya.