Kovászna megyében nem volt és jelenleg sincs kanyaró járvány, ezért a napokban történt haláleset kirívónak számít, magyarázták szakemberek. Az egy éves egy hónapos hetei kisgyerek a kanyarós fertőzése mellett alultáplált volt és bélrendszere parazitákkal fertőződött, mutatott rá a Sláger Rádió érdeklődésére dr. Antal Álmos.

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvosigazgatója szerint szövettani mintákat küldtek a bukaresti laboratóriumba, ahonnan visszaigazolták, hogy a csecsemő legyengült immunrendszere nem tudott megbirkózni a kanyaró által okozott szövődménnyel, a tüdőgyulladással, ez okozta halálát.

Sepsiszentgyörgyi kórház. Irány a sürgősség | Fotó: Kovács Zsolt

Háromszéken az elmúlt években is azonosítottak ugyan kanyarós megbetegedéseket, de ez az első halálos kimenetelű fertőzés, mondta Antal Álmos, aki szerint a statisztikák azt mutatják, hogy ezer kanyarós beteg egy végződik halállal.

A hetei csecsemő egyéves korában kellett volna megkapja a kanyaró elleni védőoltást, viszont akkor éppen lázas volt, amikor ellenjavallott a szérum beadása, ezért halasztották el az oltását. Időközben feltételezések szerint egy Brassó megyei betegtől kaphatta el a kanyarós fertőzést, amely végzetesnek bizonyult legyengült immunrendszere számára.