Az 1918-as évfordulós traumát ellensúlyozandó hirdet programot a háromszéki Amőba Alapítvány, amelynek célja, hogy megismertessék a gyerekekkel a magyar történelem nyertes csatáit, és ezek közül is a legkiemelkedőbbet, a pozsonyi csatát.

A program keretén belül csapatversenyt hirdetnek a háromszéki gimnazista diákoknak. A felhívás szerint, a pozsonyi csata egy mozzanatát kell kiválasztani, és zenei alkotásban, irodalmi esszében, interjúban, videóban, vagy rajzban, számítógépes grafikában megjeleníteni. Egy csapat öt diákból és a témavezető tanárból áll, csapatonként egy megjelenítési forma választható, közösen készíthetik el a pályamunkát, például ha a rajzot választják beküldhetnek öt különféle rajzot, vagy egy közöset.

Pozsonyi csata

Beküldési határidő június 4, részletek az alapítvány honlapján találhatók. A versenymunkákat egy zsűri értékeli, a főnyeremény egyhetes táborozás június folyamán Sepsibesenyőn. A program megvalósítását a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatja.

Bereczki Kinga az Amőba Alapítvány elnöke rámutatott, a magyarok kiirtására összefogott európai haderő fölött 907-ben a magyar seregek győzelmet arattak, ezt követően évszázadokon át idegen nem merészkedett a magyar birodalmi határok közelébe. „Sajnos, a pozsonyi csata a mai napig nem képezi a kötelező tananyag részét, így nagyon kevesen tudnak róla, versenyfelhívásunkkal ezen kívánunk változtatni”- fogalmazta meg az alapítvány elnöke.