Az elmúlt két hónap során négy Kovászna megyei településen jegyeztek farkastámadást. Gheorghe Neagu a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatal igazgatója a Sláger Rádiónak elmondta: Bardóczon, Csernátonban, Gidófalván és Zabolán támadtak a farkasok, juhokat és kecskéket mészároltak le.
Fodor István Bodok polgármestere, a bodoki vadásztársaság elnöke attól tart, néhány év múlva a farkasok is ugyanolyan gondot jelentenek majd, mint most a medvék, hiszen a farkas is kiemelten védett ragadozó, öt éve egyetlen példány kilövésére sem kaptak engedélyt. Legutóbb a múlt héten a Gidófalvához tartozó Zoltán faluban öt juhot és négy bárányt ölt meg a farkas.
Fodor István felháborítónak tartja, hogy a jogszabályokkal csak a medvét, a farkast védik, közben pedig lassan kipusztul a hazai erdők egyik ékessége a kárpáti szarvas, mert a túlszaporodott ragadozók pusztítják a borjakat. A medvék túlszaporodása az elrettentő példa, Románia hiába ajánlotta fel, hogy a nagyvadakból áttelepít Ausztriába, Németországba, Franciaországba, ezek mind visszautasították, arra hivatkozva, hogy az konfliktust gerjesztene a helyi gazdákkal.
Könczei Csaba a Mezőgazdasági igazgatóság vezetője a Sláger Rádiónak elmondta, tavaly hozzájuk 201 vadkárról futott be jelentés, ebből 140 volt a medvetámadás, 11 esetben támadtak a farkasok, szerinte az adatok azt mutatják, hogy jelenleg a medve a nagy probléma, a farkas még nem jelent valós veszélyt.