Európa szerte fontos és mérvadó, kortárs színházi produkciókkal ismerkedhet meg ezekben a napokban a sepsiszentgyörgyi közönség. A Sláger Rádió „Színházi Tükrözések” című sorozatában bemutatja a május 4 és 16-a között zajló Reflex 4 Nemzetközi Színházi Fesztivál fellépőit és előadásait.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Rosmersholm című előadásával vesz részt a REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Andriy Zholdak nemzetközileg elismert, ukrán származású rendező, Anatolij Vasziljev tanítványa, az orosz színházi tradíció egyik legfontosabb jelenkori képviselője. Előadásaira kivételesen intenzív színészi jelenlét, érzékileg felfokozott vizualitás, lázadó szellemiség jellemző. Ukrajnán kívül fontos, sokakat felkavaró és sokkoló erejű előadásokat hozott létre a német, orosz, román, finn, svéd és svájci színpadokon is. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták, többek között 2002-ben UNITER- díjjal, és 2004-ben az UNESCO előadóművészeti díjával.
„A színész olyan lény, aki odaajándékozza, lángra lobbantja és táplálja a földön élő emberekben a fényt, s e táplálás által, hitet ad nekik az élethez. A színész az, aki hírt ad az embereknek arról, hogy hogyan élhetnének jobban. […] Ma az emberi lény könnyen elbukhat. Ő a hanyatlás embere. És mi, akik itt vagyunk, nem állhatunk félre és nem tehetünk úgy, mintha mi se történne. Mintha ez nem érintene minket. Nem csacsogó szószátyárok, hanem látók vagytok. A játékotoknak modernnek, élesnek, szenvedélyesnek, felfokozottnak és kegyetlennek kell lennie, olyannak, amilyen az élet maga. Ti viszont fáradtak vagytok. Elveszítettétek a kapcsolatotok az Idővel. Betegek vagytok. Veszélyben vagytok. Veszélyben vagytok.” – vallja Andriy Zholdak a ma színészeihez írt levelében.
Rosmersholm című rendezése a bűntudat csendes poklát járja körül. Zholdak megszólaltatja, hangossá teszi a csendben lappangó félelmeinket. Az előadásban a pusztítás erőit látjuk, ahogyan felemésztik az embert és az őt körülvevő környezetet. Rosmersholm egy olyan családi otthon, ahol a tagadás dekadenciája mozgat mindent. A jelent lehetetlen megélni ott, ahol a múltat nem vallhatjuk be. Egyenrangú szereplő itt a színész, a tér és a zene. Zholdak előadásában minden elem plasztikusan beszél a nézővel, ezzel egy teljes egészet, egy ismerős, mégis öntörvényű világot tár fel előttünk.
„A Rosmersholm gondosan irányítja a nézőt – olykor értjük, hogy mi történik, tudatunk követi az eseményeket, máskor meg elkápráztat bennünket a látvány. Zholdak kétféleképpen vonja be a közönséget: hagyja, hogy megemésszük az egyes pillanatokat és kibányásszuk belőlük elménkkel a jelképes jelentést, aztán arra kényszerít, hogy feladjuk az észszerűséget, és érzelmi impulzusokkal bombáz (mert ha valaki több tíz percen át üvölt ránk, azt nem lehet megúszni érzelmi felkavarodás nélkül). Éppen ez tetszett az előadásban: szédelegve jöttem ki szünetre, és a végén is, amikor végre rágyújthattam. Minél inkább igyekszik eltávolítani a nézőt, annál erősebben bevonja erőszakos és lenyűgöző világába.” – Alex Mircioi
Megjegyzés: A Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm című előadása a REFLEX4 keretén belül a NEM Sepsiszentgyörgyön, hanem a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán kerül bemutatásra május 6-án, vasárnap 18 órai kezdettel. Bővebb információk a fesztivál előadásairól a www.reflexfest.ro weboldalon.