Jövő héttől Európa szerte fontos és mérvadó, kortárs színházi produkciókkal ismerkedhet meg a sepsiszentgyörgyi közönség. A Sláger Rádió „Színházi Tükrözések” című sorozatában bemutatja a május 4 és 16-a között sorra kerülő Reflex 4 Nemzetközi Színházi Fesztivál fellépőit és előadásait.

A sepsiszentgyörgyi fesztiválozók egy Radu Afrim-rendezést, a Piatra Neamț-i Tineretului Színház Wolfgang című előadását láthatják május 14-én este 8 órakor a színház nagyteremében.

Radu Afrim a kortárs európai színházban is elismert romániai rendező, akinek előadásai gyakran feszegetik a színész és a néző kényelmének határait. Az általa kreált víziókat olyan törékeny lények népesítik be, akik mindannyian egy-egy hátborzongató valóság letéteményesei.

A rendező számos szakmai elismerést kapott, többek között három UNITER-díjat, a KulturForum Europa díját, illetve a Klaus Iohannis államfő által odaítélt lovagi címet, melyet a kultúrában betöltött szerepéért ajándékoztak neki.

Wolfgang című előadása több fontos fesztiválon szerepelt már, ezen kívül idén a legjobb díszlet kategóriában, UNITER-díjra is jelölték.

Wolfgang című előadás Radu Afrim rendezésében

Yannis Mavristakis Wolfgang című darabja Radu Afrim rendezővel találkozva, izzó színpadi történés alapanyagává válik, mely a ma társadalmában élő ember határállapotait idézi meg. A történet alapjául szolgáló valós esemény jó lehetőség, hogy felmutassa kétségbeesett szabadulási kísérleteinket a társadalom normalizáló, konformizáló béklyói alól. Van, aki ebben a feszült helyzetben az erőszak útját választja, a többiek pedig arra kényszerülnek, hogy elszenvedőként megértsék az erőszaktevő működési mechanizmusait.

Ez az előadás megmutatja nekünk, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Beszél ugyanakkor arról a fogságról is, melyet nemcsak egy pincében vagy csomagtartóban élhetünk át, de saját családunk, városunk, országunk szorításában is. Olyan közegekben, amelyekhez szeretet és gyűlölet köteléke egyaránt köt. Az előadás megkérdezi tőlünk, hogy hol van tűréshatárunk, és hogy miért részesítjük előnyben a felkínált mérgező kompromisszumokat, ahelyett, hogy felszabadítanánk magunkat, írja a darabról Radu Afrim.

A Reflex színházi fesztiválra jegyeket a Tamási Áron Színház jegypénztáránál, a Kulturális Szervezőirodában, illetve online a www.biletmaster.ro weboldalon válthatnak. Bővebb információk a fesztivál előadásairól a www.reflexfest.ro weboldalon találhatóak.