Háromszor gyúlt meg a száraz növényzet egy nap alatt. Marius Tolvaj a Kovászna megyei tűzoltóság szóvivője arról tájékoztatott, hogy egy nap alatt három riasztás futott be, a kigyullad növényzetet kellett eloltaniuk.
Először Kézdivásárhely kijáratánál lobbantak fel a lángok, a tűzoltók egy félóra alatt oltották el a tüzet, a növényzet mintegy 50 négyzetméteren égett le. Valószínű a helyszínen rakott nyílt tűz terjedt el. Ezt követően még két alkalommal riasztották a lánglovagokat.
Sepsiszentgyörgyön egy mesterséges tó partján lobbantak fel a lángok, és fennállt a veszélye, hogy átterjednek a közelben levő üzemanyag-töltőállomásra. A gyors beavatkozásnak köszönhetően itt is 50 négyzetméteres körzetben sikerült megfékezni a tüzet. Előpatak határában már két óra kellett a tűzoltáshoz, ott 2000 négyzetméternyi száraz növényzet égett el, legelő és erdőrész is a tűz martalékául esett. A két utóbbi esetben valószínű az égő cigaretta okozta a tüzet.
Marius Tolvaj arra figyelmeztet, hogy a törvény értelmében 1000 és 2500 lej közötti pénzbírsággal sújtható, aki száraz növényzetet, hulladékot éget, anélkül hogy megtenné a szükséges óvintézkedéseket, vagy nyílt tüzet gyújt építmények, mezőgazdasági területek, erdők, ültetvények közelében.