Kétezer lejre büntették azt a egerpataki férfit, aki két szekérnyi hulladékot dobott el a Rétyi Nyír természetvédelmi övezet területén. Lucian Cândea a Kovászna Megyei Környezetőrség vezetője a Sláger Rádiónak elmondta: beidézték a gyanúsítottat, hiszen a helyszínelés során a szemét között több számlát is találtak a nevére kiállítva. A férfi bevallotta a tettét, így 2000 lejes pénzbírságot állítottak ki a nevére.
Dombora Lehel Réty község polgármestere megkeresésünkre elmondta, a szemetet időközben elszállította a köztisztasági vállalat, ennek a költségeit, mintegy 250 lejt szintén az elkövető nevére számlázzák ki. Az elöljáró elmondta, a környezetőrség által kiszabott bírságot a férfi már befizette.

„Ezzel példát is statuáltunk, hiszen állandó feladat számunkra a természetvédelmi övezet takarítása, gyakran dobnak el ott hulladékot, bár ekkora mennyiség eddig nem fordult elő”- mondta a rétyi polgármester. Dombora Lehel szerint, a család megspórolhatta volna a plusz kiadásokat, hiszen szerződéses viszonyban állnak a köztisztasági vállalattal, az alapján elszállították volna a szemetüket.