Pénteken kezdődik Székelyföld legnagyobb lovas rendezvénye a háromszéki, maksai Óriás Pincetetőn megrendezett Székely Vágta. A szervezők minden idők legerősebb futamait ígérik, ugyanis az idén benevezett lovasok jelentős része egyszer vagy többször is nyert vár vágtát vagy volt valamilyen előkelő helyezése, és mindannyian azért állnak rajthoz, hogy megismételjék győzelmüket. Azért is érdekesnek ígérkezik az idei rendezvény mert a már hagyományos Székely Vágta és Góbé futamok mellett újdonságként jelenik meg a legkisebb lovasokat felvonultató Kishuszár vágta de lesz Nemzetközi futam is. Emellett a péntektől vasárnapig tartó lovas verseny rengeteg lovas élethez kapcsolódó kísérőrendezvényt is felsorakoztat.

A budapesti Nemzeti vágta hivatalos előfutamának számító Székely Vágtán 10 Kovászna megyei és 5 Hargita megyei település lovasa vesz részt, a székelyföldi házi versenyként szervezett Góbé-futamon pedig 7 Kovászna megyei és 4 Hargita megyei versenyző indul. Az első alkalommal megszervezett Kishuszár vágtára 10 és 16 év közötti lovasok nevezhettek be településeik képviseletében. Négy kishuszár áll rajthoz, így Sepsiszentkirályért küzd a 15 éves Attl Karina, Illyefalvát képviseli a 13 éves Farkas Árpád, Kovászna színeiben indul a 15 éves Farkas Ábel-Húr, és Sepsiszentgyörgy megbízásából áll pályára Kolumbán Örs. A Kishuszár Vágta célja, hogy az utánpótlásnak is legyen lehetősége kipróbálni magát hasonló versenyben majd a győztes megküzdhet a budapesti Nemzeti vágta kishuszár futamain is. A háromszéki lovas rendezvény negyedik versenye a Nemzetközi futam, amelyben hat lovas galoppozik országa képviseletében.
A Székely Vágta pénteken este fél nyolctól egy huszár ügyességi versennyel kezdődik. A második alkalommal megszervezett versenynek idén tizenkét indulója lesz. A verseny tétje a legügyesebb, legvitézebb huszár cím elnyerése. Erre a versenyre egy katonai hagyományőrző egység legfeljebb négy tagja nevezhet be, korhű egyenruhában és fegyverzettel. A versenyzőnek egy előre elkészített akadálypályán kell ügyességi, harcászati és lovassági feladatokat végrehajtania, minél kevesebb hibát vétve. A játék időre megy, a legjobb három huszárt pénzjutalomban részesítik. A péntek estét kilenc órakor egy éjszakai tüzes show zárja az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület előadásában.