Fergeteges bulik, a zenében felszabadult, táncoló és egymást magasba dobáló gyerekek jellemzik a „Házhoz megy a zenede” zenei missziós sorozat koncertjeit, amely ezekben a napokban járja Erdély településeit. Bordás József és zenekara a tavalyi rocktörténeti sorozatát követően idén a poptörténet magyar és nemzetközi klasszikusait idézi meg egy-egy élő, hangszeres koncert és zenetörténeti előadás keretében.

Fotó: Házhoz megy a zenede Facebook oldala
Fotó: Házhoz megy a zenede Facebook oldala

A Házhoz megy a Zenede projektről az éppen zajló erdélyi turné sepsiszentgyörgyi állomásán beszéltek a szervezők, miután az Andrei Mureșanu színház előadótermében mintegy 100 diák előtt idézték meg a legendás magyar és nemzetközi popzenekarokat a székelyföldi Baricz Gergő énekhangjával és Nagy Zoltán gitárjátékával, amihez a ritmust Kovács Felicián basszusgitáros és Bordás József dobos és művészeti vezető adta.

A koncertet követő sajtótájékoztatón az ötletgazda Bordás József elmondta, hogy március 13-án Székelyhídon indították a turnét majd következett Nagyvárad, Dés, Szamosújvár, Székelyudvarhely, Lövéte. Hétfőn Sepsiszentgyörgyön zajlott az előadás majd a következő napokban Kézdivásárhelyen, Baróton, Kovásznán, Szatmárnémetiben folytatódik és március 24-én Nagybányán zárul.

Baricz Gergő, Tamás Sándor és Bordás József | Fotó: Kovács Zsolt
Baricz Gergő, Tamás Sándor és Bordás József | Fotó: Kovács Zsolt

A sajtótájékoztatón úgy Bordás József mint Baricz Gergő egy Presser Gábor arcképével illusztrált pólót viselt és a Sláger Rádió érdeklődésére elmondták: ez egy üzenet, hogy „menő dolog magyar ikonok pólóit viselni”, ezért készítettek ilyent még Frenreisz Károly, Kóbor János, Szörényi Levente és Póka Egon arcképével is, ezeket viselik a koncertjeiken.

„Azt hittem a rockzenét is inkubátorba kell helyezni mint a klasszikus zenét, hogy legyen még aki fogyasztja ezeket”, fogalmazta meg Baricz Gergő, aki szerint már a tavalyi turnéjuk során meglepődve tapasztalta, hogy a gyerekek torkuk szakadtából üvöltik az AC/DC vagy P. Mobil dalokat és egymást dobálják a levegőbe. „Felnőtteket nem láttam még ilyen felszabadultan bulizni”, mondta az énekes, aki szerint ez azért fontos mert a koncerteken részt vevő gyerekek majd felnőttkorukban is vissza tudnak nyúlni ehhez az élményhez. Másik cél, hogy a zenetörténeti ismertető mellett a gyerekek megtapasztalhassák a hangszeres, élő zene csodáját.

Fotó: Házhoz megy a zenede Facebook oldala
Fotó: Házhoz megy a zenede Facebook oldala

Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki elnöke, megyei tanácselnök is azt hangsúlyozta a program kapcsán, hogy a gyerekek már zsenge korban megismerik és megszeretik a jó zenét, de azt is jó volt látni, hogy a koncert végén a 100 gyerek tele torokból énekelte a Nemzeti Dalt. „A háromszéki önkormányzat önként vállalt feladata a kultúra támogatása, hiszen ez a közösségépítés egyik erős formája, enélkül nem lenne kinek építenünk utat és hidat”, fogalmazta meg Tamás Sándor, aki szerint a idén Háromszéken mintegy 1200-1500 gyerek részesül zenei élményben. Gáj Nándor a társszervező sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója szerint az előadás és koncertsorozatot Háromszéken hét alkalommal lehet megtekinteni és a programot jövő évben is folytatják.

Bordás József és Tamás Sándor a sajtótájékoztatón állapodtak meg abban, hogy jövő évben a Házhoz jön a zenede program mellett elhozzák Háromszékre a „Hangszersimogatót” is, amikor egy kamionnyi hangszert hoznak, amiket a gyerekek megfoghatnak, kipróbálhatnak és használhatnak.

Gáj Nándor, Baricz Gergő, Tamás Sándor és Bordás József | Fotó: Kovács Zsolt
Gáj Nándor, Baricz Gergő, Tamás Sándor és Bordás József | Fotó: Kovács Zsolt

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Kulturális és Innovációs Minisztérium és az RMDSZ támogatásával megvalósuló Házhoz megy a Zenede program a könnyűzene fejlődését mutatja be a blues, swing, beat, soul, rock, pop zenei stílusok érintésével és a több mint 10 éve tartó zenetörténeti sorozatot eddig mintegy 25 ezer gyerek láthatta, idézte fel Bordás József, aki szerint a zenei misszió ablakot nyit a zene sokszínűségére és ösztönzi a gyermekeket a hangszeren tanulásra az élőzene szeretetére.

A programról részletesen ITT olvashatnak!