„Van nemzetközi spekuláns is, de Gyurcsány egy nemzeti spekuláns” – nyilatkozta a Sláger Rádiónak Tamás Sándor. A háromszéki tanácselnök arra reagált, hogy a Gyurcsány Ferenc pártja a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, Niedermüller Péter szerdán kijelentette: az RMDSZ kufárkodik az erdélyi magyarok szavazataival, annak érdekében, hogy a kormányra szavazzanak.
Niedermüller Péter szerint eddig is tudták, hogy az RMDSZ “szervezi a szavazatvásárlást”, de most már bizonyítékuk is van erre. Ezt Tamás Sándor egy korábbi nyilatkozatával támasztotta alá, amikor az RMDSZ háromszéki elnöke azt mondta: “Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi is hozzá fogunk járulni, ahogy tettük a négy évvel ezelőtti anyaországi választáson is, amikor Erdélyből 65 ezer szavazattal járultunk hozzá a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzéséhez”.

Tamás Sándor a Demokratikus Koalíció alelnökének nyilatkozatára reagálva a Sláger Rádiónak kifejtette: Gyurcsány Ferenc egy “nemzeti spekuláns”. A politikus szerint van “nemzetközi spekuláns” is, de Gyurcsány Ferenc egy “nemzeti spekuláns”, hiszen a baloldali szavazatokat próbálja átrendezni ezzel az érzelmi üggyel, megpróbálva szembe állítani a nemzet egyik részét a másik részével. „A gond csak az, hogy ocsmány dolognak tartom, hogy nemzeti ügyekkel spekulál” – jelentette ki.
Tamás Sándor hozzátette: eltévesztette a címzettet, aki vele riogat. „Nagytatám 1896-ban magyar állampolgárnak született, édesanyám 1943-ban magyar állampolgárnak született, én pedig 5 évet éltem Budapesten. Ott tanultam és közben dolgoztam, adózott jövedelmet szerezve (igaz nem annyit, mint Gyurcsány Ferenc!). Ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc ma meleg irodából oktasson ki minket, előbb az én nagytatám – és még nagyon sokan – az első és második világháborúban ki kellett menjenek a frontra védeni a magyar hazát” – részletezte a háromszéki politikus.
Hozzátette: „Gyurcsány Ferenc tönkretette Magyarországot és lezüllesztette a magyar nemzeteszmét. Ő megtett mindent, amit tudott. Ennyire volt képes. Biztos vagyok benne, hogy folytatná, ha lehetőséget kapna. Róla viszont véleményt a magyar állampolgárok a választás alkalmával fognak mondani. Ott leszünk mi is!”, összegzett Tamás Sándor.
Arra a kérdésünkre, hogy megorrolt-e Gyurcsány Ferencre a sorozatos támadások miatt, Tamás Sándor kijelentette: “Haragudjon rá az ördög! Én nem haragszom. Ahelyett szervezzük a mozgósítást és találkozunk április 8-án az urnáknál.”