Fellendítették a belföldi turizmust – főként a tengerpartit – a közszférában kiosztott vakációs jegyek, de gondot okoz, hogy a felhasználókat nem tájékoztatták megfelelően, hogy milyen turisztikai szolgáltatásokra és miként használhatják az utalványokat, mutatott rá sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón László Endre. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara turisztikai osztályának elnöke, a turisztikai irodákat tömörítő egyesület (ANAT) regionális alelnöke emlékeztetett, hogy a vonatkozó kormányrendelet ugyan már 2009-ben megjelent, de a tavalyi módosításáig kevés munkaadó adott vakációs jegyet alkalmazottainak, holott az ebédjegyekhez hasonlóan alacsonyabb az adóvonzata, így van pénzügyi előnye a cégek számára.

Vakációs jegy | Illusztráció

László Endre szerint idén sikerült felpörgetni a vakációs jegyes turizmust, köszönhetően annak, hogy a közszférában, főként a tanügyben dolgozók nagy számban kaptak üdülési utalványokat. Idén országos szinten 21 millió euróra adtak ki üdülési csekket, de ez az érték tovább növekszik. A vakációs jegyeknek idén 1450 lej a névértéke, amit 12 hónapnyi munkaviszony után kaphat meg az alkalmazott, magyarázta a háromszéki turisztikai szakember, aki szerint a névre szóló utalványt kizárólag belföldi turisztikai csomagokra lehet felhasználni, azaz a szállás költsége mellett fizetni lehet vele utazást, gyógykezelést, étkeztetést, kalandparki vagy strandbelépőt, masszázst vagy sportrendezvényen való részvételt is. A névre szóló utalvány más személynek való átadását szigorúan büntetik. Az üdülési utalványok egy évig érvényesek, így nem muszáj azonnal és egyszerre felhasználni, tehát nem csak nyaralásra alkalmas, hanem akár több hétvégi kikapcsolódásra, téli sívakációra, wellness üdülésre, székelyföldi kastélyturizmusra alkalmas. Fontos feltétel, hogy a kifizetett szolgáltatások között legalább egy éjszakányi szállásnak is kell szerepelnie. 

László Endre rámutatott, hogy idén a tanügyi dolgozók csak későn, június – júliusban kapták meg a vakációs jegyeket és legtöbben a szeptemberi iskolakezdésig a tengerparton akarják azt felhasználni, de ott már szinte lehetetlen szabad helyet találni. A turisztikai szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy rengeteg ajánlat van hegyvidéken is, ezeket érdemes lenne figyelembe venni. Azt ajánlja az érintetteknek, keressenek fel egy, a utazási irodát, ahol az általuk kialkudott kedvezmények révén gyakran előnyösebb áron tudnak turisztikai csomagot összeállítani, mintha direkt kapcsolatba lépnének valamely szállásadó hellyel.

László Endre a háromszéki kereskedelmi kamara turisztikai osztályának vezetője | Fotó: Kovács Zsolt

Háromszéken például a szálláshelyek 90 százaléka elfogadja a Sodexo, Edenred vagy Cheque Dejeuner által kiállított papír alapú vagy elektronikus üdülési utalványt, mondta László Endre. Hozzátette, a szállásadók és a felhasználók is leginkább a bankkártyához hasonlító elektronikus vakációs jegyet kedvelik, mivel arról bármekkora összeget fizethetnek a rendelkezésre álló keretből, és a szolgáltatók azonnal megkapják pénzüket. Ezzel szemben a papír alapú vakációs jegyek 50-100 lejes címletekben vannak, ezért körülményesebb vele fizetni, illetve a szolgáltatók sem szeretik mert késve, egy-két hét múlva érkezik a pénz a számlájukra. László Endre ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a névre kiállított vakációs jegyet kizárólag a tulajdonosa használhatja fel, de az egész család üdülhet vele.