„Nem, se most, se a jövőben. Románul: soha!”- így zárta kedden napirend előtti felszólalását Gheorghe Baciu Kovászna megyei szenátor, aki az autonómia-statútum kapcsán foglalt állást. A Népi Mozgalom Pártja (PMP) szenátora kifejtette, becsüli a magyar közösséget, akikkel együtt él Kovászna megyében, de ezt nem mondhatja el a „románellenes” autonómia-projekt kezdeményezőiről.

A statútum beterjesztőjét, Kulcsár-Terza József képviselőt megalománnak nevezi, aki MPP tagként befészkelte magát az RMDSZ-be és azt hiszi történelmet ír, amikor aberrált projekteket kezdeményez – mondta Baciu. Kiemelte, hogy a képviselőházban a román politikusok pártállástól függetlenül egységes, hazafias álláspontra helyezkedtek, és rámutattak, hogy az autonómia-tervezet támadás Románia ellen.

Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ szenátor

Válaszul Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ szenátor kifejtette: „Gheorghe Baciu, Kovásznai megyei szenátor nyilatkozata egyértelművé tette, hogy a román ajkú szenátorokat és képviselőket nem érdeklik azok a törvénytervezetek, amelyek az autonómiával kapcsolatosak. Annyira nem, hogy el sem olvassák és fel sem merül bennük, a párbeszéd, mint opció”- fogalmazta meg Fejér László Ödön.

A háromszéki RMDSZ szenátor szerint nem akarunk semmi olyant, ami a magyar és román közös együttélés kárára lenne”. A képviselőház elutasította a tervezetet, a Szenátusban ezután kell napirendre tűzzék, ott döntő házként szavaznak róla.