Megszorításokra kényszerülnek a háromszéki tanintézmények. Kiss Imre főtanfelügyelő szerint a gyereklétszám alapján kiutalt „fejkvóta” nem fedezi a kiadásaikat ezért kénytelenek lefaragni a költségeket, ahhoz, hogy ki tudják adni a fizetéseket. Kovászna megyébe a gyereklétszám alapján 153,9 millió lej finanszírozás jut, viszont az akadálymentes működéshez 182 millió lejre lenne szükség, hogy maradéktalanul kiadják a fizetéseket. A főtanfelügyelő szerint tavaly is hasonló volt a helyzet, viszont akkor a minisztérium már év elején kiegészítette a költségvetésüket. Idén azonban nem kaptak kiegészítést, erre optimista forgatókönyv szerint az év második felében kerülhet sor.

Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő | Fotó: Kovács Zsolt

Kiss Imre szerint Háromszéken a jelenlegi pedagógus és osztály létszám mellett 5000 tanulóval kellene több legyen, hogy a fejkvóta alapján kiszámolt finanszírozás fedezze a költségeket. A főtanfelügyelő szerint ez a rendszer rossz, hiszen egy tanintézetnek ugyanakkora a költsége akkor is ha egy osztályban 25 gyerek jár és akkor is ha 12 diák van beiratkozva. Nem kellene büntetni azt a gyereket vagy pedagógust aki kis faluban tanul vagy dolgozik, nem pedig nagy létszámú városi iskolába, szögezte le Kiss Imre, aki szerint a többnyelvűség is többlet kiadásokkal jár.

A szűkös anyagi helyzet miatt a háromszéki iskolaigazgatókkal egyeztetve próbálnak lefaragni a kiadásokból, viszont ezek a törvényesség határát súrolják. Például az iskolai könyvtárosnak nem adják ki a por miatt járó veszélyességi pótlékot, az elszigetelt településeken tanítóknak járó juttatást, a tanítóknak nem fizetik ki a tornaórákat, illetve megszüntetik a tanintézetek éjszakai őrségét. Emellett a magyar iskolákban csak heti egy órában tanítják a második idegen nyelvet, és a minimálisra csökkentik az opcionális tantárgyak számát, összevonják a gyakorlati órákat és a nyugdíjba vonuló pedagógusok helyébe nem alkalmaznak másokat. Minden iskola maga dönti el, hogy ezek közül milyen megszorítást alkalmaz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Írd ide a kommented
Írd ide a neved