Súlyos pénzhiánnyal küszködnek az önkormányzatok. Például Bodok önkormányzata tavaly 770 ezer lejt kapott a személyi jövedelemadó visszaosztásból, idén viszont egy lejt sem. Fodor István polgármester a Sláger Rádiónak elmondta: ilyen körülmények között kénytelenek lesznek éjféltől hajnalig lekapcsolni a közvilágítást.

Bodok község

Hozzátette: még a kilencvenes évek elején fordult elő, hogy az éjjeliőr éjfélkor lekapcsolta a közvilágítást, majd hajnali ötkor gyújtotta meg újra az utcai lámpákat, a reggel hét órakor érkező polgármester pedig újra kikapcsolta. Valószínű újra vissza kell vezessék ezt a rendszert, mert nem lesz pénzük elektromos áramra- állapította meg a polgármester. Fodor István szerint augusztusig van fedezetük az alkalmazottak fizetésére, de félő, hogy a pályázataik önrészére félretett pénzhez kell nyúljanak, hogy a béreket kiadják.

Korodi Attila az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője a Sláger Rádió érdeklődésére kifejtette: az önkormányzatok várhatóan a nyári költségvetés-kiegészítéskor kapnak pénzt működésre, ugyanakkor az is igaz, hogy a települések a tavaly félretett pénzeik felét hozzá kell majd tegyék a működési költségekhez, mondta a politikus, aki szerint ha egy- egy község bajba jut, próbálnak egyéni megoldásokat találni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Írd ide a kommented
Írd ide a neved